fbpx

Nemzetközi Nordic Walking Találkozó és Verseny Debrecen 2022

Nemzetközi Nordic Walking Találkozó és Verseny
Debrecen
2022. május 21-22.

„Hozd ki magadból a legtöbbet, és nyersz, függetlenül attól, hányadikként érsz célba”.

2022. május 21-22-én került megrendezésre Debrecenben a Nemzetközi Nordic Walking Találkozó és Verseny. A versenyre meghívott külföldi résztvevők a háborús fenyegetettség miatt sajnálattal utasították vissza a rendezvényen való részvételüket, de az ország számos pontjáról érkeztek versenyzők, szurkolók, a sport iránt érdeklődők. A versenyre közel 200-an neveztek, a résztvevők a különféle életkorok széles spektrumából képviseltették magukat: 12 évestől 78 éves korig.

A versenyen 5, 10 és 20 kilométeres távokon mérhették össze tudásukat az indulók. Az időt a legkorszerűbb chipes eljárással mértük; és az eredményeket 5 korcsoportban férfi és női mezőnyben bontva hirdettük ki. 

 A negyedik táv látássérült gyerekek számára volt kijelölve, amit kísérők segítségével teljesítettek.  

A beérkező versenyzők kerámia emlékérmet kaptak, amivel azt a csodát akartuk elismerni, amik ők maguk, és azt, hogy nap mint nap tesznek az egészségükért és teljesítették a vállalt távot.  

A versenypályák mentén önkéntesek biztosították az útvonalat, és a verseny rajtjánál illetve célvonalánál is számos önkéntes munkája révén tudott megvalósulni ez az esemény.  

A késő tavaszi meleg és az intenzív testmozgás fokozott vízigényét szponzori támogatás révén szerencsére szinte korlátlanul biztosítani tudtuk a rendezvény résztvevőinek. Továbbá szponzori támogatás révén tudtuk biztosítani a verseny díjazottjainak a tárgyjutalmakat, a résztvevők számára a frissítő gyümölcsöket, süteményeket és magát a helyszínt illetve annak berendezését is. Szívet melengető hogy ilyen sok magánszemély és cég karolta fel a verseny ügyét. 

A beérkező versenyzők és a szurkolók az eredményhirdetésig a rendezvénytéren tölthették az idejüket, ahol avatott kezek masszázzsal enyhítették a versenyben megfáradt izmok kötöttségét.  
Az elsősegélyponton bármilyen sérülés, rosszullét esetén készséggel segítették a hozzájuk fordulókat, valamint az újraélesztés alapvető ismereteit osztották meg az érdeklődőkkel a mentőszolgálat munkatársai. Volt lehetőség kavicsfestésre, textilszatyor-dekorálásra, karkötőkészítésre és agyagkorongozásra is. Az eseményt kézműves árusok portékái színesítették: kerámikus, selyemfestő, üvegfestő, kézműves csokoládékészítő. Lehetőség volt kipróbálni mágnesterápiás eszközt, egészségügyi állapotfelmérésén részt venni vagy akár nordic walking sporteszközökkel ismerkedni. 

A találkozó és verseny kísérőrendezvénye volt „Az erdő meséi” témájú rajzverseny, ahová 152 db gyerek rajza érkezett be. A műveket a zsűri korcsoportonként díjazta, és átadásra került különdíj és közönségdíj is. 

A szombati napot zenés táncos mulatság zárta, mely előtt tombola emelte a hangulatot értékes nyereményekkel. 

Vasárnap több program futott párhuzamosan: A Nordic Walking edzők részére edzői konferencia került megrendezésre, ami nagy érdeklődésre tartott számot. A versenyzők és kísérőik pedig tematikus idegenvezetésen vehettek részt ezekben a témákban: a Debreceni Református Kollégiumot és környéke, Debrecen rejtett kincsei, a Debreceni Egyetem épülete és a botanikus kert. 

A visszajelzések alapján a résztvevők nagyon jól érezték magukat, számos élménnyel gazdagodtak. 

Ezért folytatódik a versenyek sorozata. Jövőre visszavárunk mindenkit! 

Visszajelzések a 2022-es verseny résztvevőitől